2010. augusztus 23., hétfő

Citromos-mazsolás túrógombóc (másképp, és vegán is)


Mostanában elég sokat foglalkozom a cukormentességgel, ezért kísérleteim alanyai többnyire desszertek, bocsánat érte. :))
A túrógombóccal mindaddig hadilábon álltam, míg nem nem ismertem ezt a nagyszerű receptet. Nem szerettem sem enni, és soha nem is készítettem. Viszont mikor Csöppke-Csillus blogján vagy jó egy éve beleakadtam, nem tudtam neki ellenállni. Az okok: hogy nem kell a gombócokat főzni, a másik: hogy sokkal könnyebbnek tűnt maga a massza is, nem olyan, amibe meg lehet fulladni. A harmadik, pedig, hogy megihletetett egy cukormentes és egy vegán verzióban is. Épp elég ok hogy szeressük nem igaz? :)

Hozzávalók: (Nem vegán, de cukormentes verzió)
(kb 4o db mini gombóchoz)
-fél liter növényi tej
-1 biocitrom héja
-fél kg túró
-1 marék mazsola
-1 pohár tejföl
- kb 6 ek. gríz
-kb 8 ek. xilit
-1 ek. méz(nálam repce méz volt)
-1 ek. olaj
-zsemlemorzsa

A tejből és a grízből és kb 4 ek xilitből nagyon sűrű tejbegrízt főzünk, majd féretesszük és hagyjuk kihűlni. Mialatt a tejbegríz hűl egy másik tálban a túrót 4 -5 ek xilitet, reszelt citrom héját és a marék megmosott lecsepegtetett mazsolát jó alaposan elkeverjük. Mikor már a grízünk hideg, és kőkemény lett, összekeverjük és jól összedolgozzuk a túrós masszával. Egy kicsi olajon zsemlemorzsát pirítunk, a masszából vizes kézzel gombócokat formázzuk, majd megforgatjuk a prézliben. Langyos mézestejföllel tálaljuk. (a tejfölt, és egy ek mézet nagyon lassan kavargatva felmelegítünk, langyosra)
Jó étvágyat!

Hozzávalók: (Vegán , cukormentes gombócok)

-fél liter növényi tej
-egy csomag natúr tofu (pl Alverde/ DM)
-8 ek xilit
-6 ek gríz
-1 marék mazsola
-1 pohár szójagurt, vagy szójatejföl(ami natúr tofu, ciromlé, és natur szójatej turmixa)
-1 ek méz
-1 ek olaj
-1 ek zsemlemorzsa
-bio citrom héja

A sűrű tejbegrízt itt is megfőzzük először. A natúr tofut villával jól, túróállagúra nyomkodjuk,és ugyanúgy, mint az elősző verziónál beletesszük a xilitet a mazsolát citrom héját. A két masszát eggyé keverjük(mikor a tejbegríz már hideg), és ugyanúgy formázzuk, prézlibe forgatjuk és mézes szójagurttal tálaljuk :)

4 megjegyzés:

Globetrotter írta...

Ezek olyan gusztak dragam, hogy muszaj elmennem es felkutatnom a boltot turoert :)) Lo-ban ezekszerint konnyen beszerezheto?
koszi a receptekert, kiporbalom majd :))

Great írta...

:)) orulok, hogy tetszenek. ha itt lennel megcsinalnam neked. igen, itt feher sajtnak hivjak, es mindenutt, mindenfele fajtaban lehet kapni, meg vanilias turokremet is, ami a magyar MILLI-sel vetekszik :) mindenkeppen probald ki, imadni fogjatok!:)

Globetrotter írta...

Kepzeld, tegnap elmentem es vettem turot, pontosabban Burgos-t, ami a legkozelebb all a turohoz, es ma keszitem belole az elso adagot :)) szurkolj ;)

Greta írta...

ugye beszamolsz nekunk milyen lett a spanyol turogomboc? persze, hogy szoritok! :D